Barátok nélkül – a suliban

Posted by sasfly in Interjúk, Nők lapja

Segíthetünk, hogy befogadják a társai!

Kisiskolás, reggelente fáj a hasa, nincs kedve elindulni az iskolába, este nem mondja el, hogy mi történt vele napközben, nem hív meg senkit az osztálytársai közül a szülinapi zsúrjára – ezek mind olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a gyerek magányos az iskolatársai között. De mit tehet a szülő, hogyan segíthet a gyerekének?

Egyik barátnőm mesélte, hogy a kilencéves kislánya immár harmadik éve minden augusztus végén megbetegszik. A tünetek változatosak, de általában nem múlnak az orvosi kezelésre sem, vagy visszatérnek. Második éve súlyos bőrallergiával küszködött egész augusztusban, míg végül idén nyáron egy olyan allergológus szakorvoshoz került, aki elkezdett az iskoláról is érdeklődni. Elég gyorsan kiderült, hogy a kislány szorong az iskolakezdéstől, nincsenek barátnői az osztályban, magányosnak érzi magát. Az orvos pszichológushoz irányította a szülőkkel a gyereket, akinek a kislány elmondta, hogy nem akar iskolába járni, mert „mindig cikizik”. Értelmes, helyes kislány, a lakóhelyén vannak barátnői, de lassan-lassan kiderült, hogy a suliban mindig csendes, nem barátkozik, minden megjegyzést magára vesz, csak „nem akarta otthon elmondani, hogy ne okozzon gondot a szüleinek”. Édesanyja megkérdezte a pszichológust, hogy átvigye-e másik iskolába, de a szakember egyelőre különféle gyakorlatokkal a kislány önbizalmát próbálja erősíteni.
(Hogy az önbizalom mennyit számít, arra hadd hozzak saját példát is: az általános iskola alsóbb évfolyamaiban én is sokszor éreztem magam magányosnak, és mindez akkor változott meg, amikor sportolni kezdtem. Az új társaság, a közös sporteredmények, az érzés, hogy valamiben kézzelfogható sikereket kezdtem elérni, önbizalmat adott és kicsit kirángatott a könyvek, az olvasás világából, nyitottá váltam az osztálytársnőim és a velük való közös programok felé is. Persze nem ez az egyetlen és biztos „módszer”, de majd látni fogják, hogy szakértőnk tanácsai között is szerepel.)

„Örültünk az első intőjének”

– A fiam napközis tanítónője keresett meg első osztályban azzal, hogy a gyerekkel valami gond van – mesélte egy távoli ismerősöm, amikor megtudta, hogy erről a témáról írok. – Én addig nem is sejtettem, hogy Bálintnak nincsenek barátai: gyakran mesélt az osztálytársairól, meg arról, hogy együtt focizott a fiúkkal, és mennyire elismerik őt. Később kiderült, hogy ez csak a vágyálma volt, valójában pedig egy szerencsétlen bemutatkozás és Bálint túlérzékenysége miatt nem fogadták be őt igazán, és ő álomvilágba menekült. A tanítónővel sokat beszélgettünk, mit lehetne tenni. Ő azt ígérte, hogy még jobban fog segíteni abban, hogy közös programokban vegyen részt a többiekkel. Mi pedig leültünk Bálinttal, és megkérdeztük, miben segíthetünk, hogy jobban érezze magát az iskolában. Felmerült az is, hogy máshová visszük, de Bálint nagyon okosan azt mondta, hogy másutt sem biztos, hogy lennének barátai. Azóta eltelt négy év, nem tudnám megmondani, mikor jött az a pont, amikor Bálint elfogadta az iskolát, és barátai is lettek. A folyamatot viszont ismerem: attól kezdve, hogy kiderült, milyen rosszul érzi magát az iskolában, rengeteget beszélgettünk vele esténként, és hagytuk, hogy elmondja a napi kis fájdalmait. A férjem bátorította, hogy álljon ki magáért, ne fakadjon sírva, ha cikizik valamiért… Úgyhogy örültünk, amikor kapott egy intőt! Ez számunkra azt jelentette, hogy beilleszkedett! Ma már jóban van az osztálytársai többségével, ketten közülük valóban a barátai lettek, idén elvittük őket a balatoni nyaralásunkra is. Azt hiszem, a sok beszélgetés és bátorítás segített: elhitte, hogy attól, mert félénkebb és érzékenyebb, nem értéktelenebb a többieknél.

Az új tevékenység utat nyithat a barátságoknak

– A tapasztalatok szerint a szülő leginkább a kisgyerek tízéves kora előtt tud segíteni a beilleszkedésben, hiszen később a gyerek kiskamasszá érik, és teljesen természetes, hogy picit elkezd „leválni” a szüleiről – mondja dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos. – Egy jó pedagógus észreveszi, ha egy gyereket nem fogadnak be a társai, és – mint Bálint esetében – szól a szülőknek. Ilyenkor a pedagógusnak és a szülőknek együtt kellene kitalálni, hogy milyen lehetőségek lehetnek arra, hogy a gyerek beilleszkedjen a társai közé. A probléma hátterében sokszor az áll, hogy a gyerek „nem érdekes” a többiek számára, például azért, mert túlságosan zárkózott, és nem mer bekapcsolódni a beszélgetésekbe.

A szakember szerint az már kisiskoláskorban kiderül, hogy valaki a társaság középpontjában érzi-e jól magát, vagy szemlélődő típus. Utóbbiak esetében nem túlságosan szerencsés, ha a szülő vagy a pedagógus erőlteti a barátkozást: sokaknak esetleg csak két-három barátjuk lesz, de ők egész életükben végigkísérik őket.

Hogy mit tehet a szülő, hogy mégis legyenek barátai az osztályban a gyerekének? Például finoman közös programokat szervezhet a gyereknek és néhány osztálytársának, gyerekbulit, közös kirándulást, vagy a fiúgyereket az osztálytársaival az apa elviheti valamilyen sportversenyre, nézőnek.

– Van olyan gyerek, akinél a tanulmányi eredmények rovására is mehet, ha kirekesztettnek érzi magát, hiszen szorongva, félelemmel indulnak el az iskolába, esetleg hétfő reggel (vagy tanévkezdéskor) testi panaszai jelentkeznek: fáj a feje, a hasa, a torka, be is lázasodhat – magyarázza dr. Somogyi Andrea. – A szorongás gátolhatja a teljesítményt: a gyerek nem mer jelentkezni az órán, hogy ne tartsák strébernek, vagy egyszerűen képtelen a tananyagra figyelni. Ha egy gyereknél a szorongásra utaló jeleket lát a szülő, keresse meg a pedagógust, hogy kitalálják, hogyan lehetne segíteni neki. Nagyon hasznos lehet, ha másik közösségbe is elviszi a szülő a gyereket (színjátszó körbe, táncszakkörbe, sportolni), mert ezekben az iskolán kívüli közösségben barátokat találhat, és így az iskolát is könnyebben „elviselheti”, sőt, ott is könnyebben barátkozhat. Ennek az az oka, hogy a másik tevékenység kapcsán érdekessé válhat az osztálytársai számára, magabiztosabb lehet, és ezek a változások megnyitják a kapcsolatteremtés lehetőségét. Ha semmi sem segít, akkor a gyerekkel és a pedagógussal alaposan átbeszélve érdemes megfontolni, hogy esetleg másik iskolát keressenek.

Fejős Éva