Hogyan ismerhetjük fel, ha hozzátartozónk depressziós (lett)?

Posted by in Tűnetekről érthetően

Néhanapján mindenki lehet szomorú. A rosszkedv életünk természetes és elkerülhetetlen része, normális reakció a negatív életeseményekre, helyzetekre. Ám a súlyosabb lehangoltság, vagy a pár hét múltán is még fennálló boldogtalan időszak már lehet depresszió tünete is. Különösen akkor merül fel a gyanú, ha a depressziót nem előzte meg olyan esemény, gond, ami magyarázhatná a tünetek fellépését. Egyes esetekben, különösen a depresszió még enyhébb fokán maga a beteg sem érti, mi okozza a lehangoltságát. Azonban nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a depressziós beteg fekete szemüvegen át nézi a világot. A „depressziós hármas” miatt a beteg negatívan látja a világot, önmagát és a jövőt. A depresszió megváltoztatja az ember megszokott gondolkodásmódját, érzelmeit és magatartását. Ami korábban nem okozott a „szokásosnál” nagyobb gondot, kedvetlenséget, bosszúságot, megoldhatatlan problémává válik.

A depresszióról számos tévhit él a köztudatban. Nézzünk meg a legfontosabbakat – és vessük össze őket a depresszió igazi arcával. Sokan úgy vélik, könnyű felismerni az „igazán” depressziós embert. A valóságban a depressziósok a többiek előtt nagyon gyakran titkolják állapotukat. Ennek oka, hogy sokszor önmaguk sem értik, mi zajlik bennük. Máskor szégyellik tüneteiket és azt, hogy nem tudnak megfelelni feladataiknak, a környezet elvárásainak. Sajnos, elég gyakori, hogy elutasító, megszégyenítő, lekicsinylő reakciókat kapnak és ettől még inkább visszahúzódnak.
Még mindig nagyon sokan azt hiszik, a depressziós betegek, ha igazán akarják, le tudják rázni magukról betegséget. Valójában ez ugyanúgy nem lehetséges, mint ahogy akármilyen „erős akarattal” sem tudjuk legyőzni például a tüdőgyulladást. Tudomásul kell végre venni, hogy az agy is testrészeink egyike, amely ugyanúgy megbetegedhet, mint bármely más szervünk. Sőt, tekintettel arra, hogy sokkal bonyolultabb, mint a többi szerv, sokkal nagyobb a „meghibásodás” lehetősége is. A depresszió nem a beteg hibája, nem tudja akarattal legyőzni, kontrollálni, hiábavalóak a „szedd össze magad” típusú „jótanácsok”.

Sok esetben a környezet megállapítja, hogy a betegnek semmi oka a depresszióra, hiszen nagyjából minden rendben van körülötte, vagy legalábbis – mondják: „nekem sokkal több bajom van, mégse vagyok depressziós.” Azonban a depresszió okai között öröklött hajlam és más biológiai tényezők is fontos szerepet játszanak. Ráadásul a korábban elszenvedett depresszió – kissé leegyszerűsítve – „érzékennyé” teszi az agyat a depresszióval szemben, a bonyolult idegrendszeri egyensúlyi mechanizmusok labilissá válnak, sokkal kisebb stresszhatásokra is felborulnak. Kétségtelen a negatív életesemények, a stressz szerepe, azonban a genetikai hajlam, a depressziót kiváltó biológiai tényezők ellen senki sem védett. A legsikeresebb ember is depresszióssá válhat, olyan is, akinek a környezet véleménye szerint minden oka meglenne rá, hogy boldogan éljen.

Akik elismerik a depresszió létezését, azok is általában azonosítják a súlyos, rossz hangulattal. Valóban, az indokolatlan vagy a körülményekhez képest túlzott, elhúzódó lehangoltság a depresszió egyik leggyakoribb és legjellemzőbb tünete. Azonban a depresszió időnként nem jár kifejezetten rossz hangulattal. Előfordul, hogy a fő tünet inkább a gyengeség, az állandó fáradtság érzése. A beteg feladatait halogatja, nehezen kezd hozzá bármihez. A külső szemlélő számára „lustának”, netán „tehetetlennek” „tutyi-mutyinak” tűnik. Ez a tünetcsoport a leggyakrabban együtt jár a rossz hangulattal, de önálló, vezető tünetként is megjelenhet.

A rossz hangulatot és/vagy a „lustaságot” kísérik a depresszió egyéb tünetei, az elhagyatottság, reménytelenség, értéktelenség érzése. A beteg elveszti érdeklődését hobbijai, barátai, társasági elfoglaltságai és más, korábban szívesen végzett tevékenységek iránt, melyeket azelőtt élvezett. Koncentrálási nehézségek léphetnek fel, a beteg feledékenységről panaszkodhat. Döntésképtelenség alakul ki, a korábban határozott személyiség minden apró-cseprő ügyön hosszasan hezitál. Ha végül döntésre szánja el magát, azonnal aggódni kezd, vajon helyesen döntött-e. Alvászavarok, vagy túlzott alvásigény jelentkezhet. A beteg étvágytalanná válik, kedvenc ételeit sem értékeli, fogyni kezd, vagy éppen ellenkezőleg, fokozódó étvágy, nassolás, hízás mutatkozik. Gyakori a szexuális érdeklődés elvesztése, a vágy csökkenése.

Nagyon gyakori – különösen a lelki tüneteikről nehezen beszélő férfiaknál – hogy a depresszió a külvilág számára elsősorban különféle testi tünetekben, panaszokban, rossz közérzetben, fájdalmakban mutatkozik. Az esetleges orvosi vizsgálat ezekre nem talál magyarázatot, a kivizsgálások rendre negatív eredménnyel zárulnak.
Fel kell figyelnünk az „öngyógyítási” törekvésekre, a nyugtatók, altatók szedésére, a mértéktelenné váló dohányzásra, vagy leszokottaknál a dohányzás újrakezdésére és –legjellemzőbben – az alkoholizálásra.
A depresszió legveszélyesebb szövődménye az öngyilkosság. Az öngyilkossági veszély tünetei lehetnek az öngyilkossággal való fenyegetőzés, az öngyilkosságról, az élet értelméről (értelmetlenségéről) való beszéd, gondolkodás. A vagyontárgyak elosztogatása, nagy értékű életbiztosítás kötése, végintézkedések tétele komoly figyelmeztetést jelent. A súlyos veszélyt jelentő, konkrét előkészületek szempontjából korábban különféle gyógyszerek felíratása, „begyűjtése” volt intő jel, ma e mellett már nálunk is felmerül pisztoly vagy egyéb fegyver vásárlása. Paradox jel lehet egy depressziós időszak után jelentkező hirtelen, váratlan jókedv, vagy megnyugvás, csendes derű.

dr Somogyi Andrea honlapja