Óraátállítás – avagy az alvásmegvonás következményei
Közeledik a nyári időszámítás bevezetése, amelynek kapcsán egy órát “elvesznek” az éjszakánkból, mindannyian ennyivel kevesebbet alhatunk. Az óraátállítást abból a célból vezették be, hogy jobban kihasználhassuk a hosszabb nyári nappali világos időszakot, így energiát, ezzel pénzt takarítsunk meg.
Egyes adatok arra utalnak, hogy nem biztos, hogy a kívánt eredményt sikerült elérni. Valószínű, hogy amennyit nyerünk a réven, legalább annyit elveszítünk a vámon. A téliről a nyári időszámításra való áttéréskor, amikor társadalmi szinten összesen csupán egyetlen egy óra alvásidőt vesztünk, az USA-ban összehasonlították az óraátállítás előtti és az azt követő hét adatait baleseti statisztikáját. Kiderült, hogy az átállást követően 6%-kal megnőtt a halálos kimenetelű balesetek száma. Kanadai adatok szerint az egy óra alvásvesztés 7%-os növekedést okozott a közlekedési balesetek összes számában
Ha az egyszeri alvásmegvonás ilyen következményekkel jár, könnyen elképzelhető, milyen hatása lehet a krónikus alváshiánynak. Szintén USA-beli adatok szerint a krónikus inszomniások két és félszer annyi súlyos közlekedési balesetet okoznak, mint az átlagpopuláció. Egy vizsgálatban az inszomniások 42%-a érezte magát nagyon álmosnak a délutáni autóvezetési teszt közben. Óvatos amerikai becslés szerint évente 154 ezer gépjárműbaleset írható az alvászavarok számlájára. Az alvászavarban szenvedők gyakrabban okoznak üzemi baleseteket is. Különösen veszélyes a helyzet a több műszakos munkarendben dolgozóknál.
Az alvászavarok ma már bizonyítottan a depresszió, a szorongásos betegségek, valamint a szív-érrendszeri betegségek – ezen belül a szívinfarktus – fontos kockázati tényezői. Az alvászavarban szenvedők átlag évi hat nappal többet töltenek táppénzben, mint az átlagpopuláció.
Az alvászavarok tehát amellett, hogy komoly népegészségügyi problémát jelentenek, gazdasági és társadalmi vonatkozásai is súlyosabbak, mint ahogy azt a laikus közvélemény, sőt, az orvosok döntő többsége gondolja.
Ezt bizonyítja az is, hogy a problémával kapcsolatos ismeretek színvonalát az USA-ban rendkívül alacsonynak találták mind a laikus közönség, mind pedig az egészségügyi szakemberek körében. Az alvászavarban szenvedők töredéke fordul orvoshoz, s ezeknek csak további kicsiny hányada részesül szakmailag elfogadható kezelésben.
Magyarországon a helyzet valószínűleg ennél lényegesen rosszabb. Elég csupán a gyógyszerforgalom adatait tekinteni. Ebből láthatjuk, hogy nálunk még igen nagy arányban használják a korszerűtlen, a forgalomból a nyugati országokban már régen kivont készítményeket is. A magyar orvosok a legnagyobb mennyiségben egy olyan hosszú hatású, a szervezetből meglehetősen lassan kiürülő altatót írnak fel, amely tompító, a teljesítményt – például az autóvezetést – rontó hatása bőven tart még másnap, a nappali órákban is. Ennek könnyen belátható kockázata mellett számolni kell azzal, hogy a gyógyszerhatás alatt okozott és elszenvedett balesetek, károk miatti jogi és anyagi felelősséget egyre inkább az illetőnek magának kell viselnie.
Mindennek következtében a szakemberek egyre nyomatékosabban igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy az alvászavaroknak végre meg kell kapniuk az őket egillető figyelmet, mind a bennük szenvedőktől, mind pedig az egészségügyi ellátástól. Az alvászavarral jelentkező betegek esetében a kezelőorvos elsődleges feladata a lehetséges okok feltárása, a testi és lelki, idegi kísérőbetegségek és az esetleges specifikus alvászavarok felderítése. Ennek döntő része elvégezhető egy képzett szakember által végzett részletes kikérdezés révén, amely szükség esetén egyszerű vizsgálatokkal egészíthető ki. A beteggel általában először találkozó háziorvosok munkáját a hazánkban is lassan elterjedő alvásgyógyászatban jártas szakemberek segíthetik.
dr. Vizi János pszichiáter, klinikia farmakológus, igazságügyi pszichiáter