dr Somogyi Andrea honlapja

Szerző: sasfly

  • „Nem is iszom, csak a fejem fáj!”

    Alkohol és drog a családban

    A szülő szenvedélybetegsége minta lehet a gyerek számára: később esetleg ő is ezt a „megoldást” választhatja a problémáira. Ezért muszáj beszélni a függőségről a gyerekekkel azokban a családokban, ahol valamelyik szülő iszik/drogozik. Ugyanígy a nyílt kommunikáció előzheti meg, hogy a tizenéves gyerek rákapjon valamilyen függőséget okozó szerre…

    [box]
    A hazai lakosság 5-6 százaléka (azaz közel 500 ezer ember) komoly alkoholfüggő. Az alkoholisták kb. 25-35 százaléka zugivó. Egyes becslések szerint az alkoholisták 10-20 százaléka kezeletlen depresszió miatt fordult az italhoz.

    [/box]

    – Azt hiszem, a feleségem alkoholista. Üres üvegeket találok eldugva a szekrényben, és gyakran viselkedik úgy, mintha részeg lenne, bár azt mondja, hogy a felelősségteljes munkája miatt gyakran nyugtatót kell szednie, és emiatt „kába”. Ötéves fiunk hozzám rohan, amikor anyukája ilyen állapotba kerül, és azt mondja, „fél tőle”. Nem tudok vele beszélni erről, tagadja, hogy iszik – ezt mesélte egy ismerősöm barátja (nevezzük Tibornak), és később rájöttem, hogy nagyon sokszor dugják az alkoholisták partnerei a fejüket a homokba, és a gyerek előtt is „magyarázatokat” gyártanak a másik szülő viselkedésére.

    [box]

    A gyerek mindent észrevesz

    – A gyerek nem hülye! – fogalmaz keményen dr. Somogyi Andrea pszichiáter. – Már egészen kicsi korában észreveszi, ha a szülő szenvedélybeteg: iszik, drogozik, vagy „csak” nyugtatózza magát. Ha nem is tud még beszélni, megérzi, hogy a szülő megváltozik ilyenkor. Természetesen egész más, ha valaki társasági ivó, és csak ritkán, társaságban iszik egy-egy pohárral, és nem változik meg, hanem normál keretek között marad az ivás. Amikor nem erről van szó, hanem arról, amit Tibor mesélt, akkor az nagyon félelmetes a gyerek számára, hiszen a szülő alkoholos, gyógyszeres, drogos állapotban nem reagál következetesen, és minden kiszámíthatatlanná válik.

    [/box]

    Hogyan lehet megóvni a gyereket?

    Persze az is előfordulhat, hogy valaki nem alkoholista, de nagyon ritkán mégis felönt a garatra. Ilyenkor is érdemes elmondani a gyereknek: apa/anya azért viselkedik furcsán, mert sokat ivott, de holnapra ki fog józanodni. Tiborék esetéről szakértőnk úgy tartja: káros, hogy Tibor nem beszél nyíltan otthon a problémáról. Az alkoholista párjának két dologról kellene elgondolkodnia: a kapcsolatuk jövőjén, illetve azon, hogyan lehet a gyereket megvédeni. Mindkettőre a válasz: a függőséget kezelni kell, illetve a kapcsolatot rendbehozni (ha lehet még), hiszen a gyerek számára is káros lehet ez a minta: később, felnőttként ő is hasonló módon „oldhatja meg” problémáját, még akkor is, ha elutasítja a szenvedélybeteg szülő viselkedését. A konkrét esethez szakértőnk még hozzáteszi: nem elég addiktológushoz menni, szerinte pszichoterápiára is szükség lehet, hiszen a probléma valószínűleg mélyről gyökerezik.

    „Túl szigorú voltam vele?”

    Sok szülőt ér óriási sokk, ha az egyébként „jó” gyerekéről kiderül, hogy már kipróbálta az alkoholt, vagy valamilyen kábítószert. Beszélgetőtársam, Zsolt irtózatos dühbe gurult, amikor a gimnáziumból behívatták: tizenhat éves fia a semmibe mered az órákon, és gyógyszereket találtak nála.
    – Bálint már az óvodában is kicsit magának való gyerek volt – meséli. – Ma már tudom, hogy a nehezen beilleszkedés is lehet jelzés: jobban kell rá figyelni. Nem volt szenvedélybeteg a családunkban, és Bálintot szigorúan neveltük (főleg én), szerettem volna, ha ő is reál pályán ér el sikereket. Nem tanult túl jól, amikor hazajött a suliból, általában lefeküdt aludni (ma már tudom, hogy a nappali alvás-éjszakai ébrenlét is jelzés), éjjel zenét, szöveget írt. Ezután kiderült, hogy gyógyszereket szed, és már füvezett is párszor. Sokkal szigorúbb lettem, kikérdeztem a tananyagot, alig engedtem el valahová. Sajnos, most már abban is biztos vagyok, hogy inkább megengedőn kellett volna beszélgetnem vele, ugyanis titokban folytatta, csak már néha a kokainozott is. Amikor eltűnt itthonról a tartalékpénzünk, és kiszedtem Bálintból, hogy ő vette el: kokainra kellett a pénz. Bálintot elvittük addiktológushoz, én drogos gyerekek szüleivel kezdtem terápiára járni, ahol tudatosították bennem, hogy a szigorral csak azt értem el, hogy még inkább tagadjon – és nem azt, hogy leálljon a szerről. Nagy nehezen leérettségizett, a következő év rémálom volt, mert újra gyógyszerezni kezdett. Egy évvel később már nem bírtunk vele. Nem volt hajlandó elvonóra menni, dührohamaiban tört-zúzott, nem volt állása, nem tudott továbbtanulni… Végül elköltözött egy lányhoz. Azt hittük, jobb lesz, de amikor fél évre rá visszatért, tetves volt és kiéhezett… Azt mondtam, hogy csak akkor jöhet vissza, ha részt vesz egy komoly elvonókúrán. Háromszor esett vissza, végül a negyedik, egy elég kemény kúra, valószínűleg sikerrel járt. Azért mondom, hogy valószínűleg, mert ennek már négy éve, és Bálint azóta tiszta. A házunkból leválasztottunk neki egy részt, ott él, verseket ír, egy kis háztartási üzletben eladó. Nem szólok bele az életébe, de egyre többet beszélgetünk. Félek, hogy bármikor visszaeshet, de igyekszem a támasza lenni, ha már gyerekkorában nem voltam az. Tudom, nem kéne bűntudatot éreznem, de azt gondolom, hogy túl kemény és túl szigorú apa voltam. És még egy tanács: ha valaki azt látja, hogy a gyereke elkezdett inni/drogozni, akkor nem nyomozgatni kell utána, nem a tiltásokat megduplázni, hanem a tükörbe nézni: és mi a helyzet itthon, mitől kezdődött ez az egész? Nem titok, mi a feleségemmel párterápiára jártunk, amikor Bálint elköltözött, mert már a válás előtt voltunk… Szóval, őszintén kellene beszélgetnie a szülőnek a gyerekkel, akkor talán nem esik bele ebbe a szörnyű mély gödörbe, ahonnan nagyon nehéz a visszaút…
    Fejős Éva

    [box]

    Ha őszinte a gyerek

    – Nem mindegy, hogy a gyerektől tudja-e a szülő, hogy már kipróbálta az alkoholt, füves cigit, vagy mástól – magyarázza dr. Somogyi Andrea. – Ha a gyerektől tudja a szülő, az azt jelenti, hogy őszinte, nyílt kommunikáció van köztük, és lehet beszélgetni a témáról. Ha mástól (például tanártól) tudja meg a szülő a dolgot, akkor még inkább kellene figyelnie a gyerekre, többet, sokkal többet beszélgetnie vele, például azért is, hogy felismerje: egyszeri eset volt-e az a „múltkori”, vagy azóta is szeren él a gyerek. Ha igen, akkor muszáj szakembertől (addiktológus és pszichológus, pszichiáter, vagy drogcentrumok) segítséget kérni, egyedül nem lehet megoldani a problémát! És valamit kell „adni” a szer helyett a gyereknek: értelmes közösségi élményt (szakkörök, sportolás, színjátszókör stb.)!

    [box]

    Szenvedélybeteg gyerekek…

    Nagyobb eséllyel lesz szenvedélybeteg a gyerek, ha kiegyensúlyozatlan családban él; ha az a „titkos” küldetése, hogy betegségével összetartsa a családot; ha az anyjának ambivalens a viszonya az anyasággal kapcsolatban; ha a gyerek megszületése után az apa félt, hogy elveszíti a párja figyelmét; ha fizikailag elhanyagolják; ha a szülő a problémákat gyógyszerekkel, itallal „kezeli”; ha a szülő agresszív; ha fel nem dolgozott, át nem beszélt haláleset történt a családban; ha csúnya válással, sárdobálással végződött a szülők kapcsolata.[/box]

  • Szakítás

    Egyik napról a másikra elhagyott a pasid? Fogalmad sincs, mit csinálj, hogyan tovább? Íme néhány tipp a túléléshez.

    Reggel van, egy újabb nap, de érzed, hogy ez különlegesebb, mint a többi. Hiszen a párod vacsorázni hívott, be akar jelenteni valamit. Talán egy párizsi útra invitál? Vagy esetleg egy gyönyörű ékszer kíséretében szerelmet vall? Ilyen gondolatok kavarognak a fejedben. Aztán este megérkezel az étterembe, leülsz vele szembe, és akkor már érzed, hogy most nem ez fog következni. És milyen igazad van. A pasi megfogja a kezed, mélyen a szemedbe néz és azt mondja: vége, ennyi volt, ne haragudj, de van más. Sokkos állapotba kerülsz, a könnyeiddel küszködsz, majd kitámolyogsz a helyiségből, hívsz egy taxit, hazamész és feltúrod a hűtőd egy csepp alkohol után. Majd felteszed magadnak a kérdést, hogy akkor hogyan tovább.

    Major Mariann (25) 2,5 év után kapta meg az elbocsátó szép üzenetet, szintén egyik napról a másikra. Párja azt mondta: neki ez a kapcsolat túl terhes. Azóta sem beszéltek normálisan, csak kisebb-nagyobb viták fordultak elő közöttük. „Ez 5 hónapja történt, úgy érzem, mostanra tettem túl magam rajta. Elég nehéz volt, hiszen az általa adott magyarázatot nem tudtam elfogadni, úgy éreztem, nem az igazi okot mondja. Nem tudtam, mit tegyek, belevetettem magam az életbe, fejest akartam ugrani egy másik kapcsolatba. Nem sikerült, valószínűleg mert érezték rajtam, hogy nem vagyok elég nyitott, illetve a görcsösséget. Egészen idáig tartott ez az állapot, egészen pontosan a napokban változott meg a helyzet. Most úgy érzem, végre megtaláltam a megfelelőt, aki már nemcsak egy sebtapasz, hanem valóban a párom lehet” – mesélte.

    Faggassuk ki, aztán adjuk vissza a cuccait

    Ahogy Mariann, úgy sokan mások sem tudják a megfelelő megoldást erre a helyzetre. Pedig a dolog nem is olyan nehéz, mint hinnénk. Mint Dr. Somogyi Andrea pszichiáter rámutat, a szakítás tulajdonképpen egy veszteség, a reakció pedig ennek megfelelően egy gyászreakció. Az első periódusban, közvetlenül a hidegzuhany után lebénulunk, nem értjük mi történt és miért. Szomorúság lesz úrrá rajtunk, és ezzel párhuzamosan ezer kérdés cikázik a fejünkben. Csak ülünk és gondolkodunk, végigéljük az elmúlt néhány hetet, válaszokat, intő jeleket keresünk. Ez egy darabig normális, viszont ha sokáig csináljuk ezt, akkor előbb-utóbb az elmeháborodottság bódító, ám nem túl hasznos állapotába kerülünk. Hogy ezt megelőzzük, érdemes felkeresni volt párunkat és megtudakolni tőle a kapcsolat megszűnésének okait. Így elkerüljük a hosszú időn át tartó és teljesen értelmetlen gyötrődést, agyalást, és végre elkezdhetünk koncentrálni az életünk újraépítésére. Merthogy újra kell építenünk. Az egészet.

    A pszichiáter szerint első lépésben minél hamarabb meg kell válnunk volt pasink személyes cuccaitól. Szedjük össze papucsát, fogkeféjét, nálunk hagyott pulóvereit, és minden hasonlót. Kérjük meg, hogy tegyen ő is hasonlóképpen, majd futárral vagy egyéb módokon cseréljük ki a csomagjainkat. Sokan elhúzzák ezt, nem pakolják össze a holmikat, hogy ne kelljen szembesülniük az elválás tényével. Ez egy rossz taktika, csak lassítja a szakítás feldolgozását.

    Viszonylag ritka, de mégis előfordul, hogy néhány nappal a szakítás után az elhagyott fél hisztériázni kezd. Sms-ben, e-mailben, telefonon ordítja ki magából az érzéseit volt pasijának. Ha úgy érezzük, hogy nekünk erre mindenképp szükségünk van, akkor ne fogjuk vissza magunkat. Azzal viszont legyünk tisztában, hogy az ilyen reakcióval nem érünk el semmit, maximum megerősítjük volt párunkat abban, hogy jól döntött – állítja a szakember.

    Nem megoldás az elzárkózás

    A személyes holmik kicserélését követően az elhagyottak általában kétféleképpen reagálnak. Vagy teljes depresszióba esnek és bezárkóznak, vagy belevetik magukat az élet sűrűjébe. Buliról bulira járnak, egyik kapcsolatból a másikba rohannak – meggondolatlanul és felelőtlenül. Ez afféle önigazolás, hogy lám-lám, mégis érek valamit, mégis kellek valakinek. Ugyanakkor az is tény, hogy hosszú távon egyik út sem vezet sehová. A depressziósok egy idő után igen mélyre süllyednek, saját, egyre negatívabb gondolataik teljesen felőrlik őket, elhatalmasodik rajtuk az érzés, hogy ők totálisan alkalmatlanok bármiféle kapcsolatra. A bezárkózás helyett ki kell beszélni a problémákat, fel kell csörgetni egy-két barátot, el kell mesélni nekik a történteket, meg kell hallgatni a véleményüket, és el kell fogadni a bíztatásukat. Ha ehhez nincs kedvünk, akkor írjuk ki magunkból az egészet. Így tudjuk kívülre helyezni a dolgot, ráadásul az írásnak hála nem marad bennünk feszültség, valamint csökken a fájdalom és a szomorúság is – tanácsolja Dr. Somogyi Andrea. A bulizóknak pedig ajánlott egy kicsit lassítani. Persze, járjanak el, kapcsolódjanak ki, viszont ne hozzanak életre szóló döntéseket. Gyakran látjuk, olvassuk, hogy egy elhagyott nő két hónap múlva már új párja oldalán mosolyog gyűrűs menyasszonyként. Az ilyen kapcsolatok ritkán lesznek tartósak, az eredmény: még egy tönkre ment ember az előző szakítás miatt.

    Csináljunk programokat, jót tesz

    Miután kellően kibeszéltük magunkat, elkezdhetjük végiggondolni: mit kezdünk az időnkkel. A szakítás után mindig egy teljesen új időszámítás veszi kezdetét. Már nincsenek közös programok délutánonként, egyszer csak egyedül maradunk. Érdemes ilyenkor felmérni, hogy mihez lenne igazán kedvünk? Milyen tevékenységek okoznak nekünk örömet? Nem muszáj mindenkinek azonnal teniszpartner után nézni. Ha úgy érezzük, egy jó könyv lenne az ideális, akkor vásároljuk azt meg, és olvassuk el. Ha a futás az, ami kikapcsol minket, akkor menjünk el futni. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Tanácsos emellett a régi ismerősöket is elővenni. Vegyük fel velük újra a kapcsolatot, mondjuk el mi történt, és találkozzunk velük. Ez egyébként már a feldolgozás utolsó szakasza. Ekkor a fentiek mellett érdemes újra, tiszta fejjel átgondolni, miben hibáztunk annó. Hogy a következő kapcsolatunkban ugyanazt ne kövessük el.

    Sokakban felmerül ilyenkor a kérdés, hogy tartsák-e a kapcsolatot régi párjukkal vagy szakítsák meg vele végleg? A pszichiáter úgy véli, az első egy-két hónapban jobb, ha nem beszélnek. Kettesben semmiképp. Az ilyen alkalmakkor ugyanis elhangozhatnak félreérthető mondatok, amelyekbe az elhagyott belekapaszkodik, és elkezd reménykedni, hogy talán még mindig őt szereti a másik. Ezzel szintén csak elnyújtja a folyamatot. Ha a pasi vissza akar térni, visszajön, a kapcsolattartástól függetlenül is. Hagyni kell elmenni.

    Tippek:

    – Kérdezzünk rá az okokra
    – Adjuk vissza személyes holmijait
    – Bulizzunk, de mértékkel
    – Legyünk egyedül, de ne zárkózzunk el teljesen
    – Szervezzünk magunknak olyan programokat, amelyekben örömünket leljük
    – Hívjuk fel rég nem látott ismerőseinket
    – Gondoljuk át, mit tegyünk majd másként legközelebb
    – Ne tartsuk a kapcsolatot volt párunkkal, az első néhány hónapban semmiképp

  • A szervezet jótékony „kábítószerei”

    – Eufória, örömérzés, boldogság esetén több anyag szabadul fel a szervezetünkben, jórészt ismerjük, hogy ezek mit szabályoznak, de bonyolult mechanizmusukat még nem teljesen – magyarázza dr. Somogyi Andrea. A pszichiáter hozzáteszi: eufória, mámorosan jó érzés esetén leginkább szerotonin és endorfin termelődik az agyunkban. A szerotonin egyfajta ingerületátvivő anyag, az endorfin pedig az agyműködést szabályozza. Utóbbi kicsit a morfiumhoz hasonlítható: endogén (a szervezet által termelt) ópiátnak is nevezik, ráadásul az endorfin természetes fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik. Mindkettőre szükségünk van a normális agyműködéshez: ha például a szerotonin-szabályozásunk megváltozik, és ezért a normál mennyiségű szerotonint kevésnek érzékeli az agyunk, akkor – ennek talaján – depresszió vagy szorongásos betegségek alakulhatnak ki. Az endorfin-szabályozás megváltozása esetén pedig gyengülhet az immunrendszerünk és csökkenhet a fájdalomtűrő képességünk.

    – Nem véletlen, hogy intenzív mozgáskor sokan éreznek mámorosan jó érzést, hiszen a sportolás során endorfin és szerotonin szabadul fel a szervezetben – mondja a pszichiáter. – Az endorfin-felszabadulás ilyenkor szinte transzállapotot hozhat létre (ez a hipnózishoz hasonlatos). Aki rendszeresen sportol, annak a kiegyensúlyozott endorfin- és szerotonin-szabályozás miatt erősebb az immunrendszere, magasabb a fájdalomtűrő képessége, s kevésbé betegszik meg például szorongásos betegségben vagy depresszióban. Végeztek egy kísérletet: enyhén depressziós betegeket két csoportba osztottak, egyik csoportot csak gyógyszeresen kezelték, a másik csoportba tartozóknak gyógyszer helyett rendszeres sportolást írtak elő – és egyforma volt a javulás mindkét csoport esetén. A transz kialakulása egyébként előidézheti, hogy akik ebbe az állapotba kerülnek, parázson is képesek úgy járni, hogy nem éreznek fájdalmat. De akár motorozás, alkotás vagy más tevékenység esetén is kialakulhat a transzállapot. Más a helyzet a szerelembe eséskor: a feniletilamin nevű agyi szabályozó anyag szintje emelkedik, amikor átéljük a szerelmi lángolást, az egymásra találás eufóriáját.

    A szakember azt mondja, a testi érintés és a boldog párkapcsolat szintén endorfin- és szerotonin-felszabadulást okoz, nem véletlen, ha valaki boldog kapcsolatban él, akkor ritkábban betegszik meg. Láthatjuk tehát, hogy a mámoros boldogság hozzájárul ahhoz, hogy a szervezetünk harmóniában működjön – de ha ez nem jön létre, a fordítottját is létrehozhatjuk, vagyis a szervezetünket fokozottabb szerotonin- és endorfin-kiválasztásra késztethetjük, s ennek következményeként boldogabbnak érezzük magunkat. Ezért (is) érdemes tehát rendszeresen sportolni és relaxálni.
    – Az endorfin felszabadulását előidézheti csokoládé, vanília és erős paprika fogyasztása is. A szénhidrátok, elsősorban a csokoládé, banán, tejtermékek, méz és a dió fogyasztása elősegíti a szerotonin-termelést, ezért esznek sokan bánatukban csokoládét, de ez veszélyes kört alakíthat ki, hiszen a csokievést hízás, a hízást pedig bűntudat-érzés kialakulása követheti, és a vége az lehet, hogy önértékelési zavar alakul ki – figyelmeztet Somogyi Andrea.

  • Tegnap még kívántalak, ma már csak szeretlek

    Ha a vágy elcsitul

    Ránézel, és tudod: szereted őt. Mégsem vonz már hozzá az a felkavaró szenvedély, mint régen. Nosztalgiával gondolsz vissza kapcsolatotok kezdetére, amikor bárhol, bármikor szívesen szerelmeskedtetek egymással, és azt kérded magadtól: visszahozhatók-e még a régi, heves érzelmek, érezhetitek-e újra egymás iránt az egykori, perzselő vágyat?

    Sok párral megesik, hogy az együtt töltött évek során a rutin felőrli a korábban oly izgalmas szerelmi kapcsolatot, a heves érzelmek megszelídülnek, és már nem kívánják annyira az együttlétet a másikkal, mint a szerelem kezdetén. És pontosan ide ugorjunk vissza, a kapcsolat kezdetére! Dr. Somogyi Andrea pszichiáter ugyanis azt mondja, az egymástól való eltávolodás nagyon gyakran akkor kezdődik, amikor a szerelem fellobbanására jellemző „rózsaszín köd” kezd feloszlani, tehát amikor már nemcsak a másikra gondolunk a nap minden percében, amikor nem idealizáljuk őt – hanem kezdjük reálisan látni a párunkat. Ilyenkor azt hihetjük, már nem kell minden pillanatban tennünk azért, hogy a kedvesünk szeressen minket. A kapcsolat még nagyon jól működik, ezért sokan kényelmesen „hátradőlnek”, azt gondolván, ez már mindig ilyen jó marad, s nem kell dolgozni érte. Holott pontosan ekkortól alakul ki a veszély: ha nem foglalkozunk továbbra is intenzíven a partnerünkkel, ha nem figyelünk a vágyaira, a jelzéseire, akkor hosszú távon a szexuális életünk is beleszürkülhet a hétköznapok rutinjába.

    – Egészen apró dolgokra gondoljunk! – mondja szakértőnk. – Például: ha azt veszem észre, hogy a párom ma nem akar szeretkezni, akkor ne erőltessem, mert ez is azt jelenti, hogy figyelek a vágyaira. S hogy a szexuális életünk ne szürküljön el, bizony, már az első együtt töltött évektől figyelni kell arra, hogy romantikus – esetleg extrém – helyszíneken tölthessünk együtt kettesben némi időt, s vigyünk változatosságot a szeretkezésbe, akár a helyszínt, akár a „technikát” illetően. A legfontosabb, és ez már komoly munka: meg kell beszélni, ha valami nem jó valamelyik félnek a szexben, s ugyanígy mondjuk el azt is, hogy mit szeretnénk, hiszen a legtöbb esetben azért következik be a szexuális elhidegülés, mert valamelyik fél nem meri, nem akarja elmondani, hogy neki valami nem esik jól. Ki kellene találni minden párnak olyan kifejezéseket, amelyekkel közölni tudják efféle vágyaikat. Sokan túlzott szemérmességből nem osztják meg a partnerükkel, hogy mit szeretnének, illetve mi nem jó nekik a szeretkezésben, arra gondolnak: „Mit fog rólam hinni, ha ilyesmit mondok neki?”. Holott, ha évekig magában tartogatja valaki ezeket a fontos közlendőket, akkor eljuthat odáig, hogy már nem kívánja a kedvesét, mert nem nyújt – maradéktalan – örömöt neki a szex.

    Sosincs késő!

    „És miért nem mondtad évekig, hogy neked nem jó velem?” –ettől a kérdéstől ne tartsunk, mert lehet ugyan, hogy felteszi a partnerünk a „vallomás” után, de ha erre finoman az igazságot feleljük (például: „nem akartalak megbántani”), akkor máris jó úton haladunk, hogy a vágyat felébresszük. Szakértőnk úgy látja, akár harminc év nem túl örömteli házasélet után is el lehet indulni a változtatás útján, és ehhez mindenképpen az őszinte megbeszélés az első lépés.

    – Van olyan pár, ahol a férfi naponta akart szeretkezni a feleségével, éveken át, mint kiderült, azért, hogy így bizonyítsa a nő előtt a férfiasságát – mondja a pszichiáter. – A feleség számára a gyakori szex egyre inkább teherré vált, de csak hosszú idő után mondta ezt el a férjének. Ha nem várt volna tíz évet ezzel a bejelentéssel, hanem az elején elmondta volna neki, amikor megérezte, hogy a napi szex számára feladattá kezd válni, akkor valószínűleg nem jutottak volna el odáig, hogy a nő vágya szinte teljesen megszűnt a párja iránt, s azt később csak bizonyos technikákkal, hosszas „munkával” tudták újra feléleszteni.

    Somogyi Andrea egy másik esetet is elmesél: egy pár tizenkét év házasság után érezte, hogy kihunyt köztük a vágy, s ez azért is jelentkezett problémaként, mert már szerettek volna gyereket. Kiderült a kezelés során, hogy a feleség kínosnak tartotta volna elmondani a férjének: nem bírja elviselni, hogy a párja már nem ad magára, s hogy pocakja nőtt, ezért nem kívánta a szeretkezést sem. Amikor a férj ezt megtudta, elkezdett futni, újra odafigyelt magára, a külsejére, s lassan helyreállt a szerelmi életük is.

    – Finoman, de határozottan el kell a partnerünknek, ha valami nem tetszik benne, ha valamiről azt érezzük, hogy megöli a vágyunkat! – mondja a szakember.

    Vágykeltő technikák

    Ami régen jó volt, az mára lehet, hogy unalmassá vált, talán azért, mert ha mindig, minden ugyanúgy történik, akkor azt szép lassan megszokjuk, talán pedig azért, mert úgy érezzük, már semmi újat nem tartogat számunkra a párunk. Ilyen helyzetekben a szakemberek különböző gyakorlatokat írnak elő a párnak „házi feladatként”, amelyek abban segítenek, hogy a két ember újra egymásra találjon. A feladatok lényege, hogy a pár meg-, illetve „újratanulja” egymást. (Lehetséges, hogy a szexuális kommunikációs nehézségek miatt soha nem is ismerték egymás vágyait, a másik testét és egymás szexuális igényeit igazán.)

    Gyakran első gyakorlatként azt adja a szakember, hogy bizonyos ideig semmiféle testi kapcsolat nem lehet a két ember között, még érintés sem! Tudjuk: a tiltott gyümölcs mindig édesebb, tehát gyakori, hogy hirtelen kívánatossá válik az az ember, aki évek óta mellettünk fekszik, de már jó ideje nem gondoltunk rá vágyakozva. Ám továbbra is tilos az érintés (és persze minden más), még akkor is, ha már megjelent a vágy! Ezzel a gyakorlattal pontosan a vágy felélesztése a cél, majd jön a következő gyakorlat, amikor már meg lehet fogni a másik kezét, s később csókolózni is lehet… Ezután megengedett lesz a simogatás, majd a pettingelés, és csak hosszabb idő múltán, a legutolsó „gyakorlat” eredményezheti a csúcspontot, vagyis az örömteli szeretkezést. A gyakorlatsort nem véletlenül állítják ekként össze, hiszen a pár ugyanazokat a fázisokat járja így végig lassan, fokozatosan, mint amikor két kamasz szerelembe esik és elkezdenek együtt járni. Közben pedig megtörténik, ami esetleg a kapcsolat indulásaként nem történt meg: a partnerek egymásra figyelnek, figyelik a másik jelzéseit, érzéseit, megosztják egymással azt, hogy számukra mi a jó. Eközben megtanulnak őszintén, nyíltan beszélni egymással a szexualitásról.

    – Ehhez azonban tényleg az szükséges, hogy mindketten küzdeni akarjanak a kapcsolat javítása, a vágy visszaszerzése érdekében – teszi hozzá a pszichiáter. – Tudni kell, hogy idősebb korban már nem érdemes azt várni önmagunktól és a partnerünktől, hogy olyan intenzitással és gyakorisággal legyünk együtt, mint húszévesen – mert ez irreális elvárás, ami kudarcélményhez vezethet. És egy tévhitre is felhívnám a figyelmet: ugyanazt a vágyat nem érezhetjük, mint a kapcsolat elején, hiszen pontosan ugyanazok az érzések, érzelmek nem jöhetnek vissza még egyszer – de hasonlóak, vagy akár mélyebbek igen.

    Fejős Éva

    [box]

    Vágygyilkos: a stressz

    Amikor valaki nagyon feszült például a munkahelyi problémái miatt, akkor teljesen természetes, hogy csökken a szexuális vágya a partnere iránt. Ilyenkor érdemes őt kicsit kirángatni a gondolataiból: ha elmegyünk vele színházba, moziba vagy egy-egy hosszú hétvégére, akkor oldódik a feszültsége, felszabadulnak az energiái, és visszatérhet a vágya is. Fontos, hogy észrevegye a partner: most nem arról van szó, hogy a másik nem szereti, vagy nem kívánja őt, hanem éppen fokozott feszültségben éli a napjait.

    [/box]

    [box]

    Átmeneti változást hozhat a klimax

    Bár egészségrovatunkban a férfiklimaxról írunk, dr. Somogyi Andrea szükségesnek tartja megjegyezni: egy nőnek tudnia kell, hogy a párja is szenvedhet a változókor tüneteitől, és ekkor – átmenetileg – esetleg nem vágyik annyira a szexuális együttlétre. A klimax időszakában a nőknek is fájdalmas lehet a szeretkezés, ezért csökkenhet a vágyuk. Ilyenkor érdemes nőgyógyásztól segítséget kérni, illetve megbeszélni a partnerrel, hogy finomabban, óvatosabban közeledjen a szeretkezés során.

    [/box]

  • Döntés a szerelemben

    Dr. Somogyi Andrea pszichiáter szerint nem lehet különbséget tenni abban, hogy a férfiak vagy a nők döntenek hevesebben egy új szerelemnél. Hiszen a kapcsolat sorsát a két fél dönti el, így ebben a tekintetben nemi különbségek nincsenek, csak egyéni variációk. Ha a pár gyorsan szorosabbra fűzi a kapcsolatot, nagy a valószínűsége, hogy mindketten hajlamosak erre, és a kettejük egymásra hangolódása alakítja így a viszonyt. A továbbiakban a kapcsolat kimenetét jelentősen meghatározza, hogy mi volt a kiindulás (pl. „kutyaharapást szőrivel”), illetve mi a partnerek egyéni élettörténete. Ha ezek a hirtelen jött érzelmek valóban a másik félről szólnak, és a felek vállalják értük a felelősséget, a heves vérmérsékletű emberek is sokáig együtt lehetnek.

  • Kire hallgatsz? Ki segít, a dönteni kell?

    Boldog lehet, akinek van igazi „mestere”, vagy legalábbis mentora, aki segít az életben eligazodni. Ha nincs ilyen ismerősün, akkor is érdemes néha új nézőpontokat, „külső szemet” keresni, hogy könnyebben megoldjuk a problémáinkat.

    Bár azt mondják, mindent magunknak kell kitapasztalnunk, magunknak kell megbirkóznunk a problémás helyzetekkel, sokszor már önmagában segít, ha mellettünk áll valaki, aki csupán a jelenlétével, a biztatásával segít. Dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos is azt mondja, a tanulási folyamat része, ha megtapasztaljuk, hogyan küzdünk meg a gondjainkkal, mégis áldás, ha van valaki, aki „megtanít” az életre. A legelső „mentor” a szülő, de amikor a gyerek – már kiskamaszként – elkezd leválni róla, kezd korlátozottá válni a szülő tanítási lehetősége, és a későbbiekben, önálló életünk során pedig már számos olyan helyzettel találkozhatunk, amelyben a szülő nem feltétlenül tud segíteni (például bizonyos munkahelyi problémák esetén).
    – A szülő bölcsessége már nem mindig véd meg, míg egy független „mester” – aki természetesen szintén meg akar védeni – másképpen vonódik be a helyzetbe, és segíthet, hogy kívülről rálássunk, és megtaláljuk a saját megoldásainkat – vélekedik a pszichiáter. – A „mester” persze bárki lehet: egy tapasztalt, jó beleérző képességgel rendelkező kolléga, egy tanár, de akár egy barát vagy barátnő is. A mester (vagy mentor) a tapasztalataival, bölcsességével segít. Nem szükséges, hogy idősebb legyen, inkább az a fontos, hogy a kérdéseivel, felvetéseivel, az új nézőpontok megmutatásával kreativitást váltson ki a „tanítványból”, és inspirálja őt.

    Keretes
    Mire jó a naplóírás?
    Dr. Somogyi Andrea azt tanácsolja, ha gondban vagyunk, és nincs senki a környezetünkben, akihez fordulhatnánk, a naplóírás is segíthet, hiszen ezzel nemcsak átgondoljuk és összegezzük az adott napunkat, hanem azzal, hogy leírjuk a történteket, már kívülről is képesek leszünk rálátni. Egy nehéz élethelyzetből azért is nehéz megtalálni a kiutat, mert túlságosan benne vagyunk, ám ha „kiírjuk” magunkból, akkor automatikusan külső szemmel is ráláthatunk.

    A barát lehet ránk dühös, a szakember nem

    Esetenként persze nem elég egy barát, egy ismerős: hiába mondjuk el a gondunkat, mégsem találjuk meg a kiutat. Ilyenkor jöhet szóba a külső, független segítség (például pszichológushoz, pszichiáterhez, coach-hoz, vagy paphoz is fordulhatunk). Ők ugyanis érzelmileg függetlenek, kívülről látják a helyzetet, és nem mondják meg, hogy mit kellene tennünk, hanem abban segítenek, hogy kiderüljön: mi lehet a hozzájuk forduló, tanácstalan ember saját megoldása.

    – A barát érzelmileg bevonódik a helyzetünkbe, például együtt sír velünk, vagy éppen haragszik ránk, ha szerinte nem megfelelően cselekedtünk – mondja dr. Somogyi Andrea. – A pszichológus, pszichiáter, a coach és a pap viszont nem sír velünk, nem haragszik ránk, tehát úgy áll közel a hozzá fordulóhoz, hogy mégis távolságot tart, és így az illetőt a saját megoldásaihoz tudja hozzásegíteni. A barát sokszor a saját megoldásait próbálja ránk erőltetni. Akkor is érdemes független szakemberhez konzultációra menni, ha többekkel átveszélve, a problémát ezerszer átrágva sem találunk semmiféle „jó” megoldást, olyat, amivel azonosulni tudnánk.

    Amikor mást mond a testünk

    Kiss-György Ádám nemcsak coach (lelki „tréner”), hanem a Rögtönzések Színháza megalapítója, a Nők Lapja Alkotótábor egyik tanára is. Sokszor dolgozik színészekkel, és pont ezen munkája során látja, mennyire fontos, hogy harmónia legyen a testünk üzenete és a verbális üzenetünk között.

    – Néha mást mond a test, mint amit maga az illető – kezdi a szakember. – Előfordulhat, hogy valaki magabiztosan beszél, ugyanakkor a gesztusai önbizalomhiányról árulkodnak. A foglalkozások során arra is törekszünk, hogy egység, harmónia alakuljon ki a kétféle üzenet között. Az egyik amatőr színész (egyébként pszichológus) „mentoráltam” Szabó Judit, aki remekül ismeri a lélek nyelvét, és az amatőr színházban megtanulta a testét, a gesztusait is jobban, kifejezőbben használni, már mer gesztikulálni, meri mozdulatokkal nyomatékosítani a mondanivalóját – már nincs lefagyva a teste! A sokat gondolkodó, „szellemi” emberek általában kevesebbet használják a testbeszédet. Ellenben másoknál pont ebből kell egy kicsit lefaragni, hogy megkapjuk az egységet: ha harmóniába kerül a testi és szóbeli üzenetünk, akkor jobban érvényesülhetünk egy-egy helyzetben.

    Változtatni a belső hiedelmeinket

    Kiss-György Ádám coachként is azt segíti, hogy a hozzá fordulók kreatívabbakká váljanak a problémamegoldásban is. Példaként említi azt a középvezetőt (nevezzük Annának), akinek teljesítményorientált és tekintélytisztelő főnöke volt. Anna azt hallotta a cégnél, hogy tartani kell a főnökétől, és nem tisztázta vele, hogy mik az elvárásai, hanem csak találgatta. Végül egy beszélgetés során a felsővezető elmondta, hogy többször szeretne visszajelzést kapni tőle, és kíváncsi az ötleteire. Anna meglepődött, hiszen az volt a „belső hiedelme”, hogy egy tekintélyelvű vezetőhöz nem lehet ilyen módon közelíteni. A beszélgetés után hónapok alatt szinte partnervezetővé vált, hiszen az ötleteivel rengeteget segített a főnökének, kiteljesedett, kreatívvá vált.

    – Az ő esete is arra példa, hogy nagyon gyakran a belső hiedelmeink akadályoznak abba, hogy megtegyünk egy-egy lépést, mind a magánéletünkben, mind a munkánkban! – magyarázza szakértőnk. – A párkapcsolatban is nehéz helyzetek alakulhatnak ki a belső hiedelmeink miatt, például a nők gyakran azt gondolják, hogy nem illik, nem szabad kérniük, ha valamire szükségük van, hanem azt várják, hogy a párjuk magától rájöjjön, mit szeretnének – holott pontos, világos fogalmazással sokkal többet elérnének. Lehet, hogy az első pillanatban nem tűnik romantikusnak egy nő számára, ha azt mondja a partnerének: „Szeretnék több estét kettesben tölteni veled!”, mert esetleg „instrukciónak” érzékeli, de a partnere megérti a világos kérést, üzenetet, és tud rá reagálni!

    Rendkívül fontos, hogy általában nem a külső körülményeket (vagy a főnökünket, a párunkat) kellene megváltoztatni, hanem a mi ahhoz/hozzá való viszonyulásunkat kreatívan átalakítani! Ebben segíthet a coach (is). Akkor érdemes coach-hoz fordulni – legyen szó magánéleti kérdésről vagy másról -, amikor valaki belső akadályoztatás miatt nem talál új megoldási lehetőségeket. A coach-csal tíz-tizenöt alkalom során, célorientáltan, gyorsan megtalálhatók azok a megoldások, lehetőségek, amelyek mások, mint amiket az illető megtanult vagy magával hozott, és mégis illenek hozzá, tehát használni tudja őket az életben.

    Fejős Éva

  • Bosszantó szokások

    – Semmiképp nem nevezném hibának a párom számomra bosszantó tulajdonságait, szokásait. Hiszen a „hiba” szubjektív: lehet, hogy amit én annak gondolok, az más számára semmiség, fel sem tűnik– szögezi le dr. Somogyi Andrea pszichiáter. – Ezek a kellemetlen szokások, tulajdonságok, működési módok olyan, az ő lényegéhez tartozó személyiségjegyek, amelyekkel együtt „kaptam” és szerettem meg. Hiába mondják a nők, hogy „jaj, amikor megismertem, teljesen más volt, mint most”… Nem, az illető már akkor is rendelkezett, talán elrejtve ezekkel a tulajdonságokkal, csak könnyen lehet, hogy a nemes cél, a hódítás érdekében eleinte jobban kontrollálta magát, így a szerelme nem vette észre azt a bizonyos kellemetlen „működési módot” vagy a szerelem rózsaszín köde eltakarta. Például ha valaki tudja magáról, hogy sóher, azért kezdetben el-elviszi a barátnőjét vacsorázni. Aztán, ahogy egyre biztosabb a kapcsolatban, egyre olcsóbb helyekre mennek majd, végül inkább otthon főznek valamit, hiszen „az sokkal inkább megéri, drágám, ezt te is beláthatod”. Egy személyiség-összetevő akkor válik „hibává”, amikor észreveszem és megállapítom, hogy ezzel én nem értek egyet, én teljesen másképp szoktam meg, számomra ez furcsa. Ez a felismerés akkor történhet meg, amikor már közelebb kerültünk egymáshoz, amikor eltelt egy kis idő a rózsaszín köd felszállása után. Ha azt hisszük, már nem kell küzdeni a másikért, kiengedhetünk, és már nem csak a szebbik arcunkat mutatjuk, hanem önmagunkat őszintén meg merjük mutatni, ilyenkor nyilvánvalóbbá válhatnak az ellentétek. A „hibákhoz” kétféleképpen közelíthetünk. Ha azért keresgéljük őket, mert indokot keresünk a szakításra, akkor végzetesnek, megváltoztathatatlannak fogjuk tartani ezeket a tulajdonságokat. Ha valami bajt érzünk, és jobbító szándékkal figyelni kezdünk, majd „hibákra” találunk, akkor a kapcsolat működőképessége érdekében, üljünk le, beszéljünk róluk. Próbáljunk meg változtatni rajtuk – de ez csak akkor merülhet fel, ha abban a másik is partner, azaz ő is változtatni akar és képes. Könnyen lehet, hogy az a „hiba” olyan mélyen gyökerezik a személyiségében, hogy bármennyire is szeretné, nem tudja megmásítani. Viszont ha már megbeszélésre került, elfogadhatóbbá válhat a párja számára. Akkor is nehezen viseli majd, hogy rendetlen, de meg tud békélni vele, meg tudja érteni az okát. Azt mindenképp tartsuk észben, hogy ezek a„hibák” nem azért vannak, mert a másik bosszantani akar, ne a személyünk ellenei támadásként fogjuk fel! Ha direkt ellenére teszünk, azzal csak kikergetjük a párunkat a világból, hiszen azt fogja érezni, hogy nem fogadjuk el az ő „másságát”. Az egyik betegem fogalmazott úgy, hogy ha tizenegyből kap nyolc jó lapot a kártyában, abban ugyan van három rossz lap, de attól az még egy jó leosztás. Tehát ha a férjemnek van nyolc jó tulajdonsága, és három rossz, attól ő még egy értékes ember.

    Lux Ádámék után:

    – Ilyen esetben le kell ülni, és beszélni a férjjel – szigorúan az „ő nyelvén”, megerősítve abban, hogy mennyire jó, hogy ő ilyen rendes, hiszen így kiegészítik egymást, ezzel egyensúlyban tartja a kapcsolatot! De. Igazán azzal tudna segíteni a feleségének, hogyha ritkábban emlékeztetné a rendetlenségére, hiszen így lehet, hogy Ildikó egy idő után dafke nem fog elpakolni. Kétségtelen, Ádámnak nagyon nehéz megállnia, hogy ne szóljon, ha egy óriási kupac vasalatlan ruhát lát, hiszen ez neki szinte fizikai fájdalom. Oda kell figyelnie magára, le kell higgadnia, hogy ne indulatból vágjon oda néhány szót, és tudatosan irányítania kell magát, hogy „oké, nyugalom, most nem szabad megszólalnom, úgyis el fog pakolni lassan”. Ádám és Ildikó – mint nagyon sok pár – egyszerűen ebből a szempontból különböző emberek. Ha ezt elfogadják, boldogan élhetnek akár száz évig is.

    Dani és Zsuzsa után:

    – Zsuzsának meg kell értenie, hogy Dani ilyen típusú fiú, valószínűleg egyik barátnőjének sem vallott szerelmet tízpercenként. Könnyen lehet, hogy azért, mert ő csak akkor mondja ki ezt a – számára is fontos – mondatot, ha annak helye, súlya, jelentősége van. Valószínűleg nem akarja az állandó ismételgetéssel eljelentékteleníteni a szerelem érzését. Fontos szabály, hogy olyat ne várjunk el a párunktól, amire nem képes. Zsuzsa egyébként egy remek taktikát alakított ki az évek során, és ha ezzel fenn tudja tartani a fiú vágyát, érdeklődését, akkor miért ne használná? Bár a szavaiból úgy veszem ki, Dani is játszadozik a „macsósággal”, és ha egy kapcsolatban túl sok a játszma, azon még lehet mit formálni.

    Mártáék után:

    – Mártáéknak egyességet kell kötniük. Ha már arra rá tudta venni Gábort, hogy egy kutya bejöhet a lakásba, az azt mutatja, hogy a férjében van kompromisszumkészség. Lehet, hogy abba nem fog beleegyezni, hogy vegyenek még egy kiskutyát és nem is fogja egyedül sétáltatni az ebeket, de nyugodt egyeztetés után a már meglévő helyzetben közelíthetik az álláspontjaikat. Például megbeszélhetik, hogy figyeljük a kinti hőmérőt, és ha mínusz tíz fok alá süllyed a hőmérséklet, akkor bejöhet a többi állat is, hiszen azok ugyanúgy fáznak, mint a dalmata. Hasonló helyzetről másoknál is beszámolhatunk: az egyik fél szintén nem rajongott annyira az állatokért, mint a párja, de volt egy kutyájuk. Az eb képtelen volt leszokni arról, hogy ne az anyósülésen utazzon, bármit is csináltak, kirobbanthatatlan volt. Azt viszont közös erővel elérték, hogy az ágyra ne másszon fel, így elnézték neki az autóbeli viselkedését. Ez a pár is tudta, a közös megegyezéshez mindkét félnek engednie kell!

    Laciék után:

    – Laci „prédikátor”-típus. Ez a tulajdonsága imponáló lehetett a Mónikával való megismerkedésük elején, amikor filozofálgattak egy-egy kérdésről. Biztosan kellemes volt hallgatni, milyen szépen, okosan fejti ki a véleményét – elméletben a gyakorlati dolgokról. Ez viszont a hétköznapokban könnyen idegesítővé válhat. A legjobb taktika, ha hagyjuk, hogy elmondja, utána pedig úgyis azt csináljuk, amit mi szeretnénk. Felesleges vitatkozni, indulatokat kelteni, hagyni kell, hogy kiteljesedjen a mondandójában, így ő is elégedett lesz.

  • Néha a férfit űzi a boltkór

    Hogyan vásárolsz te, és hogyan én?

    Ha belibbenünk egy bevásárlóközpontba, többnyire nőket látunk válogatni a ruhaneműk között, ám egyre több férfi is aktívan részt vesz a vásárlásban, és nem csupán unott arccal álldogál partnere mellett, miközben a homlokán villódzik a fényújság: „Mit keresek én itt?”. Ám már nem általánosíthatunk: vannak férfiak, akik szívesen részt vesznek a bevásárlásban, és döntéseket hoznak, milyen terméket fogyasszon a család (és nem csak a családi autó márkájáról, típusáról döntenek) – és vannak nők, akik szívük szerint sosem tennék be a lábukat üzletbe…

    Sokáig azt gondoltam, a férfiak az igazi vásárlók, és a nők utálják az üzleteket. Ugyanis nálunk a mai napig az édesapám vásárol, régen végigvárta türelmesen, amikor – tinédzserként – végigpróbáltam tíz farmert és nyolc pulóvert, és nem tett szemrehányást, ha nem találtam meg köztük az „igazit”. Sőt, zsörtölődés nélkül végigjárt velem még további öt-hat (húsz) butikot… Idővel felfedeztem, hogy valóban egyre több férfi él köztünk, aki nem kívánja a háta közepére a vásárlást.

    A férfi összehasonlít és kedveli az alkudozást

    – Általában a nőknek pozitívabb a viszonyuk a vásárláshoz, mint a férfiaknak – mondja dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem Marketing Tanszékének tanára, a Trendinspiráció Műhely munkatársa. – Természetesen ezt a sztereotip vélekedést lassan megkérdőjelezik az új vásárlói magatartástípusok képviselői, elsősorban a fiatal, nagyvárosi férfiak. Kedvez a férfiaknak, hogy megjelentek a nagy alapterületű boltok, ahol férfiakat és nőket is érdeklő termékek kaphatók. A férfitest is előtérbe került a médiában, „trendinek” számít az ideált követő férfi, és fontos az is, hogy az üzletbelsők már kevésbé nőiesek, így könnyebben belépnek a boltokba a férfiak.

    Nézzünk néhány előítéletet, ami a férfiak vásárlására jellemző, és szakértőnk ezeket rögtön véleményezi is:

    Fogja és viszi: azt mondják, a férfiak inkább egy boltban egyetlen terméket vásárolnak, és olyan gyorsan hagyják el az üzletet, mintha menekülnének. Ezzel szemben dr. Törőcsik Mária azt mondja, a legfrissebb felmérések szerint a férfiak összehasonlítják a kínálatot, ráadásul élvezik az akciókat, sőt, az alkudozást is.

    Fanyalog és vár: mennyi filmben láthatjuk, hogy mialatt a nő válogat, a férfi unatkozva követi, rosszkedvűen, fanyalogva várakozik! Szakértőnk azt mondja, a női partner „követése” és a várakozás jellemezte a vizsgálatban részt vevő férfiakat is, de egyre gyakrabban tanácsokat adnak, mi áll jól a nőnek, illetve döntenek arról, hogy ők maguk mit szeretnének hordani.

    Retteg a nőiestől: egyes vélekedések szerint „férfiatlan” a gyakori vásárlás, a termékek „érzékszervi” felfedezése. A szakértő azt mondja, ez a kijelentés bizonyítást nyert, azonban a párkapcsolat további mélyítése miatt a férfiak egyre inkább képesek arra, hogy nyíltan vállalják hozzáértésüket nőies termékekkel, illetve azok vásárlásával kapcsolatban. Vagyis: gyakran aktívan végigkísérik partnerüket a vásárlásban, és véleményezik, milyen ruhaneműt érdemes megvenniük.

    Így vásárolunk mi

    A Nyugati térnél megszólítottam három nőt és három férfit – az alábbiakban az ő véleményüket olvashatják. A huszonéves marketing-asszisztens, Edina ezt mondta: „A leárazások idején a barátnőmmel elmegyek egy bevásárlóközpontba, veszek valamit magamnak és a barátomnak, utána egy kávézással „ünnepeljük” a jól sikerült vadászatot. Időnként a barátom is szokott nekem ajándékokkal kedveskedni, például mindig tőle kapok parfümöt.”

    Kata harmincnégy éves üzletasszony. Eléggé elfoglalt, de a szezonális leértékelésekre ő is időt szakít. „A kétéves kislányomnak gyakran impulzusszerűen vásárolok valamilyen helyes ruhadarabot vagy játékot, ilyenkor inkább a terméket és nem az árat nézem, de a páromnak és magamnak általában a leárazáskor vásárolok. A párom szeret öltözködni, a ruhaneműk között szívesen válogat, viszont egy élelmiszerboltba nem tudnám berángatni…”

    A negyvenkét éves könyvesbolti eladónő, Erika viszont csak akkor megy ruhabolt felé, ha valamilyen holmira neki vagy a férjének kifejezetten szüksége van. „Nem szeretek vásárolni, de néha muszáj. Egyáltalán nem tölt el örömmel ez a tevékenység.”
    Na és a férfiak? Egy harminchat éves közgazdász, Gábor lassan megengedheti magának, hogy minőségi termékeket vegyen, mind magának, mind a családjának. „Egyre nagyobb kedvvel vásárolok, persze ebben szerepe van annak is, jobban keresek, mint néhány évvel ezelőtt”, magyarázta.

    János negyvenkét éves tanár, és hallani sem akar üzletekről. „Ha muszáj, veszek magamnak egy pár zoknit, de egyébként a feleségemé a terep. A könyvesboltban azonban szívesen nézelődöm, ezért amikor ő élelmiszert vagy ruhát vásárol, engem „lerak” egy könyvesboltban, mert ott órákat képes vagyok eltölteni.”

    A huszonkilenc éves területi képviselő, Zoltán egyelőre agglegényként él, és szívesen időzik a boltokban. „Előszeretettel nézelődöm a férfiruhák és a műszaki cikkek között, és örömet érzek, ha egy szép vagy hasznos darabbal távozom az üzletből.”

    A nő gyűjtöget, a férfi vadászik

    Dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos úgy véli, a vásárlási magatartás megértéséhez érdemes abból kiindulnunk, hogy az őskorban a nő gyűjtögetett, a férfi vadászott.

    – A nők még ma is aprólékosabban, többfélét „összegyűjtenek” vásárlásaik során, és néha csak otthon derül ki, hogy valamit feleslegesen vettek, mint ahogy annak idején az összegyűjtött bogyók valamelyikéről otthon kiderült, hogy ehetetlen – magyarázza. – A férfi, ahogyan rákészült a vadászatra, ma hasonlóképpen készül a vásárlásra: előtte katalógust nézeget, összehasonlítja a teljesítményt, a formát, az árat. Bármennyire változtak is az idők során a nemi szerepek és így a vásárlási magatartás is, ez az alap megmaradt. Azonban a férfiak-nők különböző vásárlási magatartása párkapcsolati konfliktusokhoz is vezethet. Egyik páciensem és a férje házassági válság miatt járt hozzám, és egyszer a nő ezzel állított be hozzám: „Képzelje, a férjem, aki gyűlöli az üzleteket, magától elkísért vásárolni, és ez nekem annyira jólesett!”. Ilyen apró gesztussal is közelebb lehet kerülni a másikhoz… Amennyiben a nő kedvel, a férfi nem szeret vásárolni, megoldás lehet, hogy együtt bemennek a bevásárlóközpontba, a férfi elmegy a cédékhez vagy a műszaki osztályra, a nő pedig nyugodtan próbálgathatja a ruhákat, és két óra múlva találkoznak, és esetleg megisznak együtt egy kávét, vagy megnéznek egy filmet. Szeressük úgy a másikat, ahogyan neki jó, és ne akarjuk mindenáron megváltoztatni! A jelenlegi gazdasági helyzet nyilván visszatart bennünket a vásárlásban, de mivel ez a tevékenység örömet is szerezhet, időnként biztosan engedni fogunk a csábításnak…

    Fejős Éva

    [box]

    Miként választ a magyar?

    Dr. Törőcsik Máriáék négy évvel ezelőtti trendkutatása szerint ma már többféle magyar vásárlótípus létezik.
    Ide kellene egy körábra, a következő cikkelyekkel:

    Élményfogyasztó férfiak 14 %
    Örömvásárló nők 8 %
    Alternatív vásárlók 8 %
    Vásárlást kerülő férfiak 12 %
    Racionális férfivásárlók 10%
    Hagyományos vásárlók 24%
    Árvásárlók 17 %
    Olcsón vásárló idősek 7%

    Az élményfogyasztó férfiak számára nem szerez örömet a vásárlás, de élményt igen. Kedvelik a nagy alapterületű boltokat, de esetleg interneten, netán a benzinkútnál szerzik be a szükséges dolgokat. Az örömvásárló nők kifejezetten örömforrásként élik meg a vásárlást, nem annyira érzékenyek az árra, az akciókra. Bárhol szívesen vásárolnak: piacon, butikban, nagy boltokban. Az alternatív vásárlók magas iskolai végzettségűek, jó jövedelműek, pörgős, nagyvárosi életet élnek, de már lassítanának a tempójukon. Inkább a kis üzleteket, az online vásárlást kedvelik, vagy bármilyen alternatív megoldásra nyitottak. A vásárlást kerülő férfiak minden, vásárlással kapcsolatos kérdéshez negatív módon viszonyulnak. Inkább kisebb településeken élnek, a vásárlást – gyakran alacsony jövedelmük miatt – elutasítják. Kifejezetten ódzkodnak eladókkal kapcsolatba kerülni. A racionális férfivásárlók ugyan nem utasítják el a vásárlást, de nem is szívesen gyakorolják, vagy ha mégis, akkor gyorsan, célirányosan végzik azt. A hagyományos vásárlók azok a kockázatkerülő, idősödő emberek, akik óvatosan költenek, hiszen nem túl jók az anyagi körülményeik. Bevált márkáikon, megszokott termékeiken nem szívesen változtatnak. Az árvásárlók a legolcsóbb beszerzési forrást keresik, nem öröm, nem is élmény, hanem feladat számukra a vásárlás. Elsősorban nőkből áll ez a csoport, akik listát írnak vásárlás előtt, átlagos jövedelmükből a lehető legtöbbet szeretnék kihozni. Az olcsón vásárlók a legszerényebb anyagi körülmények között élő, idősödő nők és férfiak, akik csak a szükséges és olcsó dolgokat vásárolják meg, és ez a tevékenység „szükséges rossz” számukra.

    [/box]

  • Hogyan lehetnénk boldogabbak?

    A világ fejlett ipari országai közül – egy nemzetközi kutatás szerint – a magyarok érzik legboldogtalannak magukat: honfitársainknak csupán 23 százaléka elégedett öszességével az életével. De hogyan lehetnénk boldogabbak?

    Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) harmincnégy tagországa között a magyarok, boldogságindexüket tekintve sereghajtók. A magyar lelkiállapot-kutatások is azt tükrözik, hogy a magyarokban például egyre csökken az egymás iránt érzett felelősség, bizalmatlanok, borúlátóak vagyunk, nehezen küzdünk meg a nehézségekkel. Érdekes, hogy a sorban előttünk a sokat kesergő portugálok vannak (tehát még ők is boldogabbnak érzik magukat), és előttük az észtek „kullognak”. Bár mi, magyarok azt valljuk, hogy sok pozitív élmény ér bennünket, mégis úgy érezzük, inkább boldogtalanok vagyunk, mint boldogok.
    – A marketingirodalomban sok tanulmány foglalkozik a „művi” boldogsággal, vagyis, marketingeszközökkel próbálják a boldogsághoz eljuttatni az embereket, de ebben én nem hiszek, hiszen a boldogság érzés, amit nem közvetíthet marketing. Ráadásul a jólét nem függ össze a boldogságindex alakulásával: sok országban növekszik a jövedelem, ennek ellenére csökkenhet az emberek boldogságindexe – mondja dr. Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem professzora, trendkutató, aki fogyasztói magatartáskutatással is foglalkozik. – Természetesen az ember nem tudja függetleníteni magát a helyzetétől, de a boldogság alapvetően nem a külvilág adta lehetőségektől függ, hanem egyfajta szemlélet, lelki alkat kell ahhoz, hogy meg tudjuk élni (és észrevegyük) a számunkra kellemes, „boldogító” pillanatokat. A magyar nép hajlamos másokkal – a szomszéddal, a főnökkel, a szomszédos népekkel – összehasonlítani magát, és azt is tudni kell, hogy az emberek sosem „lefelé”, hanem mindig „felfelé” néznek, felfelé, a jobb irányába sóvárognak. Az effajta összehasonlítás pedig szinte mindig boldogtalanná teszi az embert.

    Nézzük más szemszögből önmagunkat!

    Dr. Törőcsik Mária szerint azonban már nálunk is megjelent a „kis luxus trendje”: ha nagy dolgokat, új tévé vásárlását, új, jobb állást stb. nem is tud megszerezni valaki, de például egyre többen vesznek egy szeletet egy drága sajtból, és lassan, az ízét átélve fogyasztják el, és ez pár pillanat boldogságot ad. De nemcsak a fogyasztásról van szó. A válság hatására sajnos nagyon sokan lecsúsztak, ám szakértőnk szerint ilyenkor a mércét kellene megváltoztatni, és sokan ezt kezdik is felismerni! Amerikában például nem úgy tekint magára, aki nem tudja a benzint megfizetni, és kerékpárral jár, hogy „lecsúszott és boldogtalan”, hanem azt nézi, hogy így mennyivel jobban ügyel a környezetére, és mennyivel egészségesebben él!

    – Ugyanabban a helyzetben van így is, úgy is, ám, ha az utóbbi szemlélet szerint tekint magára az ember, máris másképp látja magát – folytatja a kutató. – Sokszor éppen ez a háttere a környezettudatos mozgalmaknak: ilyenkor az anyagilag lecsúszott ember nem veszíti el a szociális státuszát, és megéli, hogy képes megbirkózni a problémáival, felértékelődik a belső ereje, és átalakul az értékrendje is, és általában jobban felismeri a boldogító pillanatokat, mint korábban, amikor a hajtás miatt erre nem volt ideje, energiája.

    Új, boldogító trend: a lassítás

    A mai világban minden újítás az életünk gyorsításához vezet. A trendkutató szerint érdemes néha lassítani (ez már hazai trend is lett!): ha annak a pénznek a töredékét, amiért mondjuk új mobiltelefont vennénk, kényeztető „luxusra” – például a barátnőkkel való találkozásra, közös kávézásra és beszélgetésre – költjük, akkor már a lassítás irányába indulunk, és képesek leszünk megélni a pillanatot, meglátni a jelenben a szépségeket, és egyből megugorhat a boldogságindexünk!

    – A boldogság saját magunkon múlik. Előbb-utóbb mindenki megcsömörlik a gyorsítás trendjétől, és nem lesz már olyan fontos rohanni, még több pénzt keresni, új telefont venni – ha nem csömörlik meg, akkor esetleg pszichoszomatikus betegség jelezhet -, és az ember az ellentrend, a lassítás, vagyis az elmélyülés irányába fordul – magyarázza szakértőnk. – Az említett kutatásban természetesen benne van a magyar nép pesszimista „panaszkultúrája” is, de azt gondolom, sokkal boldogabbnak vallhatjuk magunkat, ha nem másokhoz hasonlítgatjuk a helyzetünket, ha felismerjük az igazi vágyainkat, és ha képesek vagyunk lassítani, a jelen pillanatban élni.

    Fejős Éva

    [box]

    Egy csokor szálai

    – A boldogság szubjektív fogalom, mindenki számára mást jelent. Aki elégedetlennek, rosszkedvűnek, borúlátónak érzi magát, annak azt javaslom, először gondolja át, az ő számára miből tevődne össze a boldogság – tanácsolja dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos. – A boldogság többtényezős, képzeljük el egy csokor virágként, amiben minden szál mást jelent. Biztosan van olyan, akinek az egyik szál „boldogságvirágot” az jelentené, ha hetente kétszer elmenne úszni, és ott kikapcsolna, a másik szálat pedig esetleg az, hogy meghallja, ahogy énekelnek a madarak, a harmadikat egy jó barátság, a negyediket egy kellemes szombati program… Ezek apróságoknak tűnnek, de tudnunk kell, hogy mi, magyarok sokszor olyasmi után sóvárgunk, amit nem is ismerünk, túlmisztifikált, elérhetetlen vágyakat dédelgetünk, és a nagy sóvárgásban nem vesszük észre az apró „boldogságszálakat”, s elmegyünk mellettük. Azt tanácsolom, egy kicsit lassítsunk, és figyeljünk önmagunkba – és vegyük észre a jelen lévő örömforrásokat! Persze, általában nem „klappol” minden az életünkben, de sokat segíthet a közérzetünkön, ha észrevesszük azokat az örömforrásokat, amelyeket a jelen pillanat kínál. Arisztotelész szerint a boldogság nem állapot, hanem aktivitás – az én felfogásomban ez azt is jelenti, hogy azt is észre kell venni, ha éppen jól érezzük magunkat, ha „kerek”, harmonikus a pillanat. Mert a nagy egész abból áll össze, ha minél több kellemes pillanatot élünk meg.

    [/box]

    [box]

    A boldog zarándok

    Eric Weiner, A boldog zarándok című dokumentumregény szerzője, amerikai újságíró néhány éve elindult, hogy megnézze, hol, melyik országban élnek a legboldogabban az emberek. Bár nem jutott egyértelmű eredményre, néhány tanulságot megfogalmazott a lapunknak adott interjúban, amit érdemes megfontolni:
    – A legfontosabbat a thaioktól tanultam, akik azt mondják, ha gondod van, vagy ha valamihez túlzottan ragaszkodsz: „engedd el nyugodtan”. Nem kell azonnal megoldani minden problémát. Egyszerű ötlet, de kipróbáltam, és működik – magyarázta a szerző. – Hosszú utam során jöttem rá, ha elég nyitottak vagyunk, és nem torpanunk meg, ha valami rosszul alakul, akkor megtörténhetnek a csodák. A világ legboldogabb helyét például ott találtam meg, ahol egyáltalán nem számítottam rá, és ahol a repülőről sem volt kedvem leszállni. Mégis, igen gyorsan megértettem, miért abban a hideg, sötét országban élnek a legboldogabb emberek, és ezen a helyen – az előzetes várakozásaimmal ellentétben – én is remekül éreztem magam.

    [/box]

  • Barátok nélkül – a suliban

     

    Segíthetünk, hogy befogadják a társai!

    Kisiskolás, reggelente fáj a hasa, nincs kedve elindulni az iskolába, este nem mondja el, hogy mi történt vele napközben, nem hív meg senkit az osztálytársai közül a szülinapi zsúrjára – ezek mind olyan jelek, amelyek arra utalnak, hogy a gyerek magányos az iskolatársai között. De mit tehet a szülő, hogyan segíthet a gyerekének?

    Egyik barátnőm mesélte, hogy a kilencéves kislánya immár harmadik éve minden augusztus végén megbetegszik. A tünetek változatosak, de általában nem múlnak az orvosi kezelésre sem, vagy visszatérnek. Második éve súlyos bőrallergiával küszködött egész augusztusban, míg végül idén nyáron egy olyan allergológus szakorvoshoz került, aki elkezdett az iskoláról is érdeklődni. Elég gyorsan kiderült, hogy a kislány szorong az iskolakezdéstől, nincsenek barátnői az osztályban, magányosnak érzi magát. Az orvos pszichológushoz irányította a szülőkkel a gyereket, akinek a kislány elmondta, hogy nem akar iskolába járni, mert „mindig cikizik”. Értelmes, helyes kislány, a lakóhelyén vannak barátnői, de lassan-lassan kiderült, hogy a suliban mindig csendes, nem barátkozik, minden megjegyzést magára vesz, csak „nem akarta otthon elmondani, hogy ne okozzon gondot a szüleinek”. Édesanyja megkérdezte a pszichológust, hogy átvigye-e másik iskolába, de a szakember egyelőre különféle gyakorlatokkal a kislány önbizalmát próbálja erősíteni.
    (Hogy az önbizalom mennyit számít, arra hadd hozzak saját példát is: az általános iskola alsóbb évfolyamaiban én is sokszor éreztem magam magányosnak, és mindez akkor változott meg, amikor sportolni kezdtem. Az új társaság, a közös sporteredmények, az érzés, hogy valamiben kézzelfogható sikereket kezdtem elérni, önbizalmat adott és kicsit kirángatott a könyvek, az olvasás világából, nyitottá váltam az osztálytársnőim és a velük való közös programok felé is. Persze nem ez az egyetlen és biztos „módszer”, de majd látni fogják, hogy szakértőnk tanácsai között is szerepel.)

    „Örültünk az első intőjének”

    – A fiam napközis tanítónője keresett meg első osztályban azzal, hogy a gyerekkel valami gond van – mesélte egy távoli ismerősöm, amikor megtudta, hogy erről a témáról írok. – Én addig nem is sejtettem, hogy Bálintnak nincsenek barátai: gyakran mesélt az osztálytársairól, meg arról, hogy együtt focizott a fiúkkal, és mennyire elismerik őt. Később kiderült, hogy ez csak a vágyálma volt, valójában pedig egy szerencsétlen bemutatkozás és Bálint túlérzékenysége miatt nem fogadták be őt igazán, és ő álomvilágba menekült. A tanítónővel sokat beszélgettünk, mit lehetne tenni. Ő azt ígérte, hogy még jobban fog segíteni abban, hogy közös programokban vegyen részt a többiekkel. Mi pedig leültünk Bálinttal, és megkérdeztük, miben segíthetünk, hogy jobban érezze magát az iskolában. Felmerült az is, hogy máshová visszük, de Bálint nagyon okosan azt mondta, hogy másutt sem biztos, hogy lennének barátai. Azóta eltelt négy év, nem tudnám megmondani, mikor jött az a pont, amikor Bálint elfogadta az iskolát, és barátai is lettek. A folyamatot viszont ismerem: attól kezdve, hogy kiderült, milyen rosszul érzi magát az iskolában, rengeteget beszélgettünk vele esténként, és hagytuk, hogy elmondja a napi kis fájdalmait. A férjem bátorította, hogy álljon ki magáért, ne fakadjon sírva, ha cikizik valamiért… Úgyhogy örültünk, amikor kapott egy intőt! Ez számunkra azt jelentette, hogy beilleszkedett! Ma már jóban van az osztálytársai többségével, ketten közülük valóban a barátai lettek, idén elvittük őket a balatoni nyaralásunkra is. Azt hiszem, a sok beszélgetés és bátorítás segített: elhitte, hogy attól, mert félénkebb és érzékenyebb, nem értéktelenebb a többieknél.

    Az új tevékenység utat nyithat a barátságoknak

    – A tapasztalatok szerint a szülő leginkább a kisgyerek tízéves kora előtt tud segíteni a beilleszkedésben, hiszen később a gyerek kiskamasszá érik, és teljesen természetes, hogy picit elkezd „leválni” a szüleiről – mondja dr. Somogyi Andrea pszichiáter szakorvos. – Egy jó pedagógus észreveszi, ha egy gyereket nem fogadnak be a társai, és – mint Bálint esetében – szól a szülőknek. Ilyenkor a pedagógusnak és a szülőknek együtt kellene kitalálni, hogy milyen lehetőségek lehetnek arra, hogy a gyerek beilleszkedjen a társai közé. A probléma hátterében sokszor az áll, hogy a gyerek „nem érdekes” a többiek számára, például azért, mert túlságosan zárkózott, és nem mer bekapcsolódni a beszélgetésekbe.

    A szakember szerint az már kisiskoláskorban kiderül, hogy valaki a társaság középpontjában érzi-e jól magát, vagy szemlélődő típus. Utóbbiak esetében nem túlságosan szerencsés, ha a szülő vagy a pedagógus erőlteti a barátkozást: sokaknak esetleg csak két-három barátjuk lesz, de ők egész életükben végigkísérik őket.

    Hogy mit tehet a szülő, hogy mégis legyenek barátai az osztályban a gyerekének? Például finoman közös programokat szervezhet a gyereknek és néhány osztálytársának, gyerekbulit, közös kirándulást, vagy a fiúgyereket az osztálytársaival az apa elviheti valamilyen sportversenyre, nézőnek.

    – Van olyan gyerek, akinél a tanulmányi eredmények rovására is mehet, ha kirekesztettnek érzi magát, hiszen szorongva, félelemmel indulnak el az iskolába, esetleg hétfő reggel (vagy tanévkezdéskor) testi panaszai jelentkeznek: fáj a feje, a hasa, a torka, be is lázasodhat – magyarázza dr. Somogyi Andrea. – A szorongás gátolhatja a teljesítményt: a gyerek nem mer jelentkezni az órán, hogy ne tartsák strébernek, vagy egyszerűen képtelen a tananyagra figyelni. Ha egy gyereknél a szorongásra utaló jeleket lát a szülő, keresse meg a pedagógust, hogy kitalálják, hogyan lehetne segíteni neki. Nagyon hasznos lehet, ha másik közösségbe is elviszi a szülő a gyereket (színjátszó körbe, táncszakkörbe, sportolni), mert ezekben az iskolán kívüli közösségben barátokat találhat, és így az iskolát is könnyebben „elviselheti”, sőt, ott is könnyebben barátkozhat. Ennek az az oka, hogy a másik tevékenység kapcsán érdekessé válhat az osztálytársai számára, magabiztosabb lehet, és ezek a változások megnyitják a kapcsolatteremtés lehetőségét. Ha semmi sem segít, akkor a gyerekkel és a pedagógussal alaposan átbeszélve érdemes megfontolni, hogy esetleg másik iskolát keressenek.

    Fejős Éva

    [box]

    Hogyan éljem bele magam a helyébe?

    Segítenek a pöttyös könyvek

    Sokszor a szülő el sem tudja képzelni, miért olyan „világrengető” probléma, hogy a gyereke kapott a társaitól néhány nem túl kedves megjegyzést, és miért zárja el magát tőlük ezek után. Szakértőnk azt javasolja, hogy a szülők olvassanak el újra néhány „pöttyös könyvet”, gyerekkori kedvenc olvasmányaikat: ezek többsége pontosan a kisiskoláskor problémáiról szól, és a szülő jobban bele tudja képzelni magát a kapcsolatteremtési nehézségektől szenvedő gyermeke helyébe.

    [/box]